Chimera-Project: A tűrhetetlen kép

turhetetetlen-kep-kialitas_01Megnyitó: 2014. január 23. csütörtök, 19:00
A kiállítás február 20-áig tekinthető meg.
Helyszín: Chimera-Project, 1172, Klauzál tér 5.

Művész: Kerekes Péter János
Kurátorok: Gadó Flóra | Heszky András
Chimera-Project : Patrick Urwyler | Bogi Mittich

A tűrhetetlen kép

Készítette: Kerekes Péter János, Gadó Flóra, Heszky András,

Koncepció

A kiállítás koncepciója Jacques Rancière: A felszabadult néző című könyvében (Műcsarnok, 2011) kifejtett “tűrhetetlen kép” fogalmából indult ki, mely egy összetett recepció-esztétikai problémát vizsgál. A “tűrhetetlen kép” fogalma egy esztétikai-képelméleti kérdésre utal; olyan képekre, amelyek valamilyen tragédiát, témájukban nehezen feldolgozható, felkavaró szituációkat ábrázolnak. A manapság igen nagy népszerűségnek örvendő Rancière elemzésében Claude Lanzmann, Alfredo Jaar, Rithy Phan művein keresztül beszél az általa létrehozott „tűrhetetlen kép” fogalmáról. Ezek egyik legnagyobb nehézsége éppen az, hogy a befogadó milyen viszonyrendszerben szembesül velük. Befogadásukkor az válik a legfőbb problémává, hogy a képnézési szituáció során társadalmilag rögzült mintákat alkalmazunk, a befogadó helyzetéből jóváhagyjuk a látás és a beszéd képességének az aktív, és a visszanézni képtelen, tehetetlen áldozat passzív szerepének a dichotómiáját. A kérdés az, hogy a látó-látható milyen újraelosztásával lehetne a tűrhetetlen képeket valóban tragikumként megélni, szembesülni valóságosságukkal anélkül, hogy sokkoló, naiv módon öntudatlanul is újratermelnénk a szenvedést, a nézés hatalmát és az áldozatok kiszolgáltatottságát.

Hornyik Sándor többek között az Ars Hungarica 2013/3-as lapszámában A spektákulum foglyai – Birkás Ákos és a képek háborúja című tanulmányában valamint az Idegenek egy bűnös városban – művészettörténetek és vizuális kultúrák (L’Harmattan – MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2011) című könyvében foglalkozik a terror reprezentációjának fogalmával és kiemeli Rancière és  Debord spektákulumról szóló elméleteit. Azonban Hornyik, szemben a francia filozófussal, aki főleg fotó alapú médiumokat elemzett, festményekről is beszél (Birkás Ákos, Gerhard Richter). Szövegéből kiindulva fontosnak tartjuk kiemelni, hogy Rancière fogalmát a kép és terror összefüggéseit kutató megannyi elmélet közül egy lehetséges és számunkra inspiratív nézőpontnak tekintjük, de nem egy megoldásnak vagy bevált képletnek.

A kiállítás koncepciójának létrehozásában döntő szerepet játszott még az a fotó, amely 2012 végén készült egy New York-i metró elé lökött férfiről. A felvételen a szerencsétlenség előtti pillanat látható, amint a férfi (Ki Suk Han) megpróbál visszakapaszkodni a peronra, ám a háttérben már látható a közeledő szerelvény. A kép készítője egy szabadúszó fotós, Umar Abbasi volt, aki állítása szerint a vezetőnek szeretett volna jelezni vakujával. Másnap a New York Post megkérdőjelezhető módon, címlapon közölte ezt a fotót „Ez a férfi éppen meghal” szalagcímmel. A 2013. november végi Blaha Lujza téri eset, a szállodából meztelenül kizuhanó férfi és a tragédiára vonatkozó járókelői cinikus reakciók jelzik a szituáció hic et nunc-ját. Ennek kapcsán tartjuk relevánsnak ismét foglalkozni Lyle Owerko és Richard Drew a 9/11 idején készült híres-hírhedt sajtófotóival a toronyból kiugró és zuhanó áldozatokról, amelyeket noha ismerünk, talán most egy új szemszögből jelenhetnek meg. Ezek a szelektált, és a témának csak egy szűk szeletét képező művek jelentik a kiállítás alapját.

Kerekes Péter János 2012-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő, majd képzőművész-tanár szakán. A kiállításra készített, javarészt konceptuális munkái újszerű javaslatokat fogalmaznak meg a képnézési szituáció újradefiniálására. A kiállításon bemutatott négy installáció – amelyek többek között a 9/11 elhíresült média képeiből indulnak ki – visszafogott, letisztult módon, gyakran képmodifikáción keresztül keresi a választ arra a kérdésre, hogy miként viszonyulhatunk ezekhez a „tűrhetetlen képekhez.”

A kiállítás egyfajta „kísérleti” projektként is felfogható, amelyben olyan fogalmak vezérlik a művészt és a kurátorokat, mint a tragikum magunkra vonatkoztathatósága, a látható-láthatatlan viszonyrendszerének átfogalmazása képmodifikációkon keresztül, valamint a tragikumban rejlő sokkoló hétköznapiság gondolatának felébresztése.

A kiállítás része a témával több szempontból foglalkozó olvasó sarok is. Az emeleti térben katalógusok, könyvek révén a látogató megismerheti ennek az összetett recepció-esztétikai jelenségnek különféle művészeti és elméleti dokumentációit.